csütörtök, január 03, 2013

Ingress

Nos, egy ideje már játszom az ingress nevű játékot (magyar wiki). Nov. 19-én küldte a Négerem, hogy nézzünk rá, hogy miféle dolgot főz a Google. Még egyelőre zárt rendszer úgyhogy, be kell írni a weboldalukon az emailcímet és várni, hogy valamikor megkapjuk az aktiváló kódot. 
Ezt volt szerencsém viszonylag hamar, December 7-én megkapni, ami  azért szerencse, mert sokak a mai napig nem kaptak és emiatt sírnak is az ingress google plusz-os fórumában.
A játék részletes leírását nem ejteném meg, azt már megtették jópáran, felületesen ennyit érdemes tudni: 
Két tábor harcol egymás ellen. A felvilágosultak, akik a földönkívülieket (Shapers) segítik, akik ígéreteik szerint egy új szintre emelik a földlakókat és az ellenállók, akik megpróbálják ezt meggátolni. A játékba lépés után nagyon hamar el kell dönteni, hogy melyik oldalt választjuk.
Itt is, mint minden hasonló játékban "szintek" vannak. Ezt támadásokkal és a nyersanyagok kitermelésével lehet növelni. A "nyersanyag" amit "bányászni" kell itt az XM nevű energia és a portálokból kihekkelhető rezonátorok, és vannak a  harcászati eszközök amit szintén a portálokból nyerünk, ezek pedig az XMP Boosterek. Az eddig el nem foglalt (szabad) portálokat el lehet foglalni, az ellenség által már elfoglaltakat pedig legyőzni és átfoglalni a saját oldalunkra. Bizonyos (saját táborunkba tartozó) portálokat össze lehet kötni, és ha három portál összekötődik egy háromszögbe akkor egy bizonyos kontroll-mező alakul ki. A két tábor "ereje" attól függ, hogy mekkorák ezek a mezők, és hány ember van a mezők alatt.
Bizonyos szabályok miatt a játék egy idő után csak úgy játszható, ha szövetkezünk a csapattársakkal. Ezért jött létre a magyar ingress szcéna két táborának külön-külön zárt fóruma. (felvilágosultak / ellenállók)

Először a játékot elindítva az első gondolatom az volt, hogy kicsiny országunk ugyan miért lenne bármilyen szinten is érintve egy ilyen játékban ... de meglepődtem. Mivel a portálok ott találhatóak ahol szobrok vannak (ezeket a panoramio oldalról vette a google), ezért bőven van magyar portál is. Még itt gazdagréten is akad 1-2, plusz a munkahelyem felé is útba tudok ejteni kb 6-ot. Ez az első időben elég volt, de sajnos komoly szintlépésekhez ennél jóval több kellene, főleg, hogy egyenlőre még nem is nagyon van ellenség (úgy is mondhatnám, hogy ingressz szegény környezetben élek) ezen az útvonalon, márpedig fejlődni elsődlegesen az ellenség portáljainak legyőzésével (és utána annak saját portállá való átépítésével) lehet.
Mivel minden reggel (és este hazafelé) elgurulok ezek mellett a portálok mellett és "feltöltöm" azokat plusz ha már ott vagyok akkor "meg is hekkelem", ezért elneveztem őket tehénkéknek. Én meg mint a rendes paraszt, reggel kimegyek az ólba, enni adok nekik és megfejem őket :)
Első komolyabb sikerem egy gazdagrét-budaörs kontrolfield volt ami még jelenleg is áll. Másodikként ezt a háromszöget egy újabb ponttal bővítettem a szoborparkban található "szátlin lába" portállal. Ez így néz ki a rendszerben:

A következő mérföldkövet az jelentette, hogy hozzácsapódtam az egyik ismerősömhöz (én akkor a 3-as szint elején, ő 5-ös szint közepén volt) és a városon belül puszítottunk egy kicsit, így kb 2 óra alatt annyi pontot szereztem, hogy már a 4-es szint negyedére kerültem (ezúton is köszönöm JanCe). Így a tehénkéimet is erősebbre fejleszthettem és megy a lassú-fejlődéses verkli tovább.

Viszont a legérdekesebb ma történt velem. Szintén a városban voltam (de nem ingresselni), útközben azért 1-2 hazai portált meghekkeltem a nyersanyagokért és a térképen láttam, hogy a citadella melletti "filozófusok kertje"-ben van 6 darab portál amit szintén "lefejhetek". Ahogy araszolok a dugóban észreveszem, hogy egyik pillanatról a másikra az egyik portál zöldről kékre változott. Elfoglalta az ellen. Azután egy másik, és egy harmadik. Mire felértem, szinte az összes már ellenséges kézben volt. Láttam, hogy nem túl jól és nem túl erős konfigurációba lettek felhúzva ezek a portálok. Itt az én napom. Elkezdtem lerombolni az egyiket. Nézek körbe és megpillantok a távolban egy másik embert aki szintén áll és nem a fantasztikus kilátást nézi, hanem a mobilját nyomkodja vadul. Felment a pulzus bennem hiszen IRL (valós életben) ott volt egy játékos ellenség. Nem készültem én ilyesmire, de miután visszaszedtem az egyik portált elindultam felé. Ő is elindult (ő akkor az utolsó portállal is végzett), de nem nézett fel, csak amikor 1-2 méterre volt tőlem. Én belenéztem a szemébe és mosolyogva annyit mondtam: "Szia, szintén az Ingress-el játszol?" "Igen" mondta szűkszavúan, mire én békejobbot nyújtottam és kézfogás közben annyit mondtam csak, hogy "Örülök, most foglaltam vissza az egyik portálod" "Nembaj, van még" mondta és tovább állt :)
Gondolom elfogyott az xm-e, vagy lemerült a telója, így nekem volt időm az összeset visszafoglalni. Ez rengeteg pontot hozott nekem, kb még egy ilyen akció és ötös szintre léphetek :)
Dolgom végeztével, hatalmas mosollyal az arcomon indultam hazafelé. Mikor hazaértem, akkor láttam meg, hogy ugyan az a játékos (Hyzzstah) ismét elkezdte visszafoglalni a portálokat :) Ilyen ez :D

Szóval érdekes egy játék. Akinek van ideje és energiája mászkálni azokból erős karakterek lesznek, akik meg olyanok mint én, azok egy ideig élvezetből játszanak, aztán ha túlnő rajtunk a rendszer akkor sanszos, hogy lemorzsolódunk. De addig is ... hajrá FELVILÁGOSULTAK!

3 megjegyzés:

  1. "ingressz szegény környezetben élek" - ez nagyon nagy duma volt! :DDD

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Látom Budaörsön is tevékenykedsz. :-D
    Igyekszem ellenállni. Elég nehéz úgy, hogy gyakorlatilag egyedül vagyok a városban... :-)

    VálaszTörlés
  3. Háháá :) Helló!
    Igen. kicsit nehéz ... én is csak ezen a területen vagyok, de a harc majd megerősít (szó szerint, hiszen így lesz AP-d) :) vagy átállsz a felvilágosultakhoz és akkor építhetünk farmokat :D

    VálaszTörlés